Párterápia

A párterápia azzal az elengedhetetlen döntéssel és motivációval indul, hogy a pár mindkét tagja úgy határoz, nehézségeik megoldásában szükségük van külső szakmai segítségre. Gyakran ez az első lépés a legnehezebb, hiszen együtt jár annak felvállalásával, hogy problémák vannak a kapcsolatban és esetleg megjelenik a pár tagjaiban az egyéni felelősség kérdése is. Nagyon fontos ugyanakkor erre a folyamatra erőforrásként tekinteni, hiszen már jól bizonyítja, hogy a felek képesek egy közös cél érdekében mozgósítani az energiáikat és erőfeszítést tenni a kapcsolat jobbá tételéért. 

A párterápia során mindkét fél teret kap arra, hogy a párterapeuták segítő útmutatása mellett, elfogadó, ítélkezésmentes és őszinte légkörben beszéljen nehézségeiről. A cél az, hogy a folyamat során rávilágítsunk olyan helyzetekre, kommunikációs zavarokra, kapcsolati dinamikai problémákra, melyek érzelmi vagy bizalmi válságot eredményeztek, és amelyek finomhangolásával visszaállhat a kapcsolat egy gyümölcsöző mederbe. Ezek az elakadások időnként a jelenben kialakult dinamikából fakadnak, máskor a hozott mintázatok játszanak fontos szerepet. 

Jól belátható, hogy a sikeres párterápiához a fentiek alapján mindkét fél elkötelezett részvételére szükség van. A változásra, változtatásra való motiváció az alapja a közös munkának.

Érdemes párterápiás segítséget kérni, ha

  • Alapjaiban megrendült a bizalom
  • Egyre gyakoribbak a veszekedések
  • Folyamatosak a kommunikációs "elcsúszások"
  • A felek nem tudják kifejezni gondolataikat, érzelmeiket egymásnak
  • Olyan nehézségen mentek keresztül, ami alapjaiban változtatta meg a kapcsolat minőségét
  • Nem tudnak szabadulni a destruktív mintákból
  • Az érzelmi intimitás sérült vagy elveszett
  • A fizikai intimitás nem működik
  • Egyértelműen érezhető, hogy valami nincs rendben, miközben nehezen megragadható, hogy mi a probléma valójában

A párterápiás ülés időtartama 75-90 perc és többnyire páros vezetéssel valósul meg.